tótferi honlapja

A kapitalizmus után jön a feudalizmus és elérünk egyszer az ősközösségi társadalomhoz is. Gyűjthetem a kőbaltákat, ha egyről-kettőre akarok jutni

EBBE A MENÜPONTBA A MÁS OLDALAK ADMINJAI ÁLTAL SENKIT NEM ÉRDEKLŐ ÍRÁSAIM VANNAK  .


------Újvárosi fiú vagyok !

’63-ban költöztünk Tatáról Tbányára. A BICSKA előtti úton föl az Álmos vezér útig.   A Bicska előtt Vidám Park, szemben a STRAND, egy régóta csodált REPÜLŐGÉPPEL a homokján. Fönt a Győri Útnál jobbra csak a Megyei Tanács, előtte gaztenger, mögötte kukoricaföldek. Az „A” épület előtt elhaladva emelkedett a Megyei Rendőrkapitányság épülete, ennek hátsó sarkán poros út mellett volt új Otthonunk a 3 emeletes BM TŐMB. Apám rendőr volt, a házunkban csak rendőrök, tűzoltók családjai laktak. Schönherz 28   I/2. Fölöttünk a Turulig csak néhány kisebb bódé, és a világot jelentő E-5-ÖS ÚT.

Nagy élmény volt a csendes környék, mert autó akkoriban nem is volt. A háromemeletes ház innenső lépcsőházában, az első emeleten, kétszobás, 2 cserépkályhás, erkélyes lakást kaptunk. Főnyeremény a tatai után. A lépcsőházban laktak , akikr emlékszem :Farkasék, Tóth Mihályék,jobb, ha a neveket sorolom. Sirkó Pityu,Szabó Jani bácsi a fegyvermester, Schmölczék,Csonkáék, Prusziék, a Kutyás Nagy Karcsi, Galambosék 3 gyerekkel, Vidáék. A másik lépcsőházban: Teitelbaum ,Molnár Fecóék, még egy Sirkó,Rózsahegyiiék, Molnár Öcsiék (DÖCS). Emlékezetből még ez is szép.

 A ház udvarának fele őrzött volt, a földszinten kapott helyet a Közlekedésrendészet, Rendőrorvos. Kinn pedig a megyében karambolos kocsik roncsi voltak. Nem volt sok. Ezt láttuk az ablakainkból.

Az udvar túlsó felében volt a mi grundunk, ahol gyülekeztek a környék ifjai.Mellette az Árvaház, valami Gyermekotthon, és a sarokig az MTH hátsó tantermei, ahová mi nemigen másztunk be. A környékbeli bandákkal gyorsan megtaláltuk egymást. Focicsaták zajlottak a Hunyadi-tér, Vásárcsarnok-táji bandákkal. Mi még nem voltunk igazán jók, később épültek szemben az 52-53-as, és a 47-es-49-es . tömbök. Innen már nagy forgás lett a házunk körül. Jöttek a haverok : GITA, KATONCSI,… Suliba még a Mezőbe jártunk. Na ott lettem TBSC –focista, a Szántó Béla vezette focisuli tagjaként mindenki igazolt gyerekfocista lett.. A házunk melletti csalitban még csak bunkereztünk, de a túloldalon már emelkedtek a Kilián körtér épületei……

’65 körül szülői munkával a Tanáccsal szemben felépült egy suli. A Mi általános iskolánk. Ideiglenesen ez lett a III. Számú, de a Kilián körtéren már épült a végleges. Mellettünk még jártak ÁRPÁD gimis osztályok is. Hogy bonyolítsam a helyzetet. Ez a suli lett az IPARI ÉS KERESKEDELMI SZAKKÖZÉP, AHOVA KÉTÉVES VÁNDORLÁS UTÁN FELVETTEK ’67-BEN.

A Maikaknak csak proletár egyszerűséggel befejezve  J  MA EZ AZ ÁRPÁD GIMNÁZIUM:

Vissza a múltba  !  ……..

A környék, nekem egész Újváros, Tatabánya. A Schönhez utca akkor még csak a vágyakban létezett. Földes úton öreg Csepel teherautók vonszolták az építőanyagot a szemben épülő házakhoz. Daruk lógatták a házak betonelemeiit, a végén csak összejött a mutatvány, álltak a házak. Nálunk meg ha meghozták a szenet, hordhattam a magasan levő útról a sötét távoli pincébe. Mert az elegáns cserépkályhák mellett sparheld és fürdőszobai vízmelegítő kályha szolgálta a kényelmet. A sulibajárás mellett én kaptam anyámtól a kisebb bevásárlásokat. A Dala Bolt az egyetlen a közelben, a napi tej, kenyér mellett csak apróságokat kellett venni. Nagy mutatvány volt, hogy ebből összehozzak 15 deka nápolyit úgy a többi terhére, anélkül, hogy  Anyánk észrevette volna. A Dala melletti tejboltba még naponta jártam, mintha hentes is lett volna, ahhoz nekünk nem sok közünk volt.

A hétvégi nagy bevásárlás Apánkkal megerősítve végezte Anyu. Olyankor Vásárcsarnok, November 7 tér volt az útvonal. Zöldséges, csemege,minden szűken, néha egy tyúk, levesben főtt húsból pörkölt adta a menüt.

Jó időben szabadság volt reggeltől-estig. Turul, barlang, lőszer szedés a mai sztráda helyén, János forrás. Ettünk mi papsajttól a somig mindent. Fürdés az Újvárosi Strandon, a Zúgónál, vagy a szemközti  építkezés slagjánál. Néha homokba ugrálás a szerkezetkész négyemeletes ablakából. Bátorságpróba.  Nekem egy negyedik emeletről ugrás után kifordult a térdem. Helyreraktam. A helyezettek megálltak a harmadiknál. Volt időnk mindenre, sosem unatkoztunk. Strichezés ( snúrozás) a saját grundon. Huszonegy, fájer pénzbe.  Elvégre rendőr tömb gyerekei hol játsszanak tiltott szerencsejátékot. Ezért jártak hozzánk a Haverok. Mi meg hozzájuk  J Néha  azért rossz időben beszorultunk a lépcsőházba, a hazajövő szüleink nem nagyon tapsolták meg kártyázó, dohányzó csemetéiket, haveri köreinket. 

Néha azért iskolába is jártunk, hova éppen hova kellett, de bukott gyerek nem volt köztünk. Esetleg a focicsapatban. Ott nem látszik az intelligencia. De voltak osztálytársaink, akiket támogatnunk kellett, Meg jó fiúk voltak. Ötven év után is beugranak az Újvárosi Görögök! Nekem haver volt KOCSÓ  ,, (Paszkosz Kosztasz Kosztarikosz), GULU, (Gulunisz Georgisz), és a többiek.

Szép Csapat VOLTUNK Tatabányán.

AZ ÚJVÁROSI SRÁCOK  J

 

És távirati stílusban a környék haverjei, sporcimborái: Múmia, Hegedűs Ottó, Csaba,Farkas Barna, Gugi Vaszics Zoli,Gábor Sanyi, Rémai Misi , Dallos (Fütyi) István..

Csak így kép nélkül, pont az "Újvárosi Srác Vagyok" kezdetű opuszomat alkotom naponta. Hogyan hiányozhatna ebből egy másik ÚJVÁROSI SRÁC, PETYA ???

 

Gyerekkori haverom, barátom,évfolyamtársam, focista társam, később a konkurrens lapnál kollégám voltál PETYA

A legszebb emlékem mégis Pestről van Rólad. -A szuper Fradi meccsére is jártam ( Nyíl, Báró, Rab, Ebedli.... ). Egyszer az újonc Dorog volt a vendég, nézegettem az esélytelen dorogiakat, a balszélső nagyon ismerős, lementem a korláthoz és csak rádüvöltöttem PETYA!!!

Kinéztél, és visszaköszöntél. Kezdtem hízni ott a "B közép" előtt.

0:0-nál ez a nyüzüge haverom balról, 20 méterről rúgott egy olyan zengő felső lécet Hajdú Nagyvárad tér felőli kapujára, hogy még

Bálint Laci (Báró) is nagyon csúnyán nézett PETYÁRA.

Pár éve egymás mellett laktunk Tatabányán, hosszú perceket dumáltunk akárhol, vendéglőben is, a régi újvárosi gyerekek.

EZ A FELSŐ LÉC maradt meg bennem örökké Belőled.

Ott az égi pályán is ilyen zengő felső léceket kívánok

NEKED PETYA !!!

Akkor emlékezzünk.

Az első újvárosi közlekedésünk a gyaloglás volt, de azért jártak buszok, meg középsőre, Felsőre, Erőműbe gyorsabb volt a vonat.

A vezérszál az egyes busz volt. Valahol Újváros végén indult, nekünk az Álmos Vezér út elején levő buszmegálló az alap. Csak az egyes, négyes (Kertváros) buszt tudtuk. Elég ritkán járt, voltak még pótkocsis buszok kalauzzal. Az EGYES átkanyarodott Bánhidára,  a Dózsa György úton kertes házak között vitt az út. A bánhidai templom előtti mellékutcán balra, és kikanyarodott a Kossuth Lajos utcára, Bánhida főútjára. Mozi, Kirendeltség, és a Vágóhíd előtt balra. Károlyi Mihály út végén bekanyarodott a Ságvári út aljába, föl az öregtelepi temető, Bányász Pálya,Árkádok, Kórház.  Innen kis lendülettel VII-es Telepi temető, Palahányó, Bányász körtér. Itt volt az Állami Áruház, Nyolcasi Félsor, balra a X-es körzeti Kúltúrház, egyszerűen a TIZES.  Zene, tánc hetente többször. Balra lefelé a Baross Gábor út, a jobb oldalon lefelé még boltok, balra a Hatos Telepi utcák. Iparos utca, Hentes utca egészen a lenti Füzes utcáig. Az E-5 ös fölötti felüljárón át a Felsőgallai Temető mellett már csak Bányaipari Technikum, AKÖV Felújító, és a végállomás Tatabánya-Felső Vasútállomás. Ez volt a fő autóbusz helyi járat, csak később indult a HÁRMAS Alsógallán (a 80-as úton keresztül), majd jöttek a betétjáratok, 5-ös, egyebek.  Sokszor egyszerűbb, gyorsabb volt Alsóról-Felsőre vonattal utazni. Mert nem volt annyi busz, a bányászokat pedig bányászjáratok szállították. Közben mi éltük az életet, mozi csak egy volt a Bolhás, a Mező suli mellett. Filmet én ott nem láttam, valami iskolai rendezvényen  voltam. ’64 körül nekünk is meglett a Kékes TV-nk, és a házban sokaknak volt, lett. Bár mi nem sokat néztük, mert Apánk keményen fogott bennünket. Fél 8-kor Híradó, utána lefekvés. Jöhetett a takaró alatt zseblámpánál olvasás. Rádiónk csak egy 20 éves csöves valami volt, amin a Fater szerint nem lehetett Huligán zenét hallgatni. Nem is volt csak Kossuth, a Petőfi Tatabányán már harmatgyenge volt. A Szabad Európa pedig a zavarással együtt élvezhetetlen volt , meg nem lett volna illó a nyitott ablaknál a rendőrségi udvarra ilyen „népellenes „ műsort adni. Kaptam volna az Apámtól laktanyafogságot. Így is kaptam  J

Kitűnővel pályáztam a Szaközép autószerelő osztályába, és még én idegeskedtem, felvesznek-e. Mert ’67-ben valami eszméletlen divatos szakma lett az autószerelő. Ha tudtuk volna, milyen koszos, fárasztó az iskolai élet, inkább szakácsnak mentem volna. Az első évben , a 4+2 rendszer szerint 2 napot az iskolai műhelyben töltötttük. Olyan alaktalan kalapácsot reszeltem ki a vas tömbömből, hogy azon két párhuzamos oldal nem volt. Nem volt éppen ézékem hozzá, de a tornateremben, Herczeg Feri Bácsi kezei alatt élveztem a röplabdát. Csak a hálónál nem voltam jó. Elsőben Dékány Tanár Úr volt az OFŐNK. Csodát tett velünk, Moliere-t játszottunk irodalom órán. Egy környei meg egy újvárosi süvölvény a Fösvény Párbeszédét formázza szép magyar nyelven. Elsírom magam  J

Ehhez képest másodikra kialakultak a szekértáborok, mivel én amolyan spontán belepofázós voltam jobb padsor első padján osztoztam a matakzseni, de Szörényi Leventét megjelenítő VÖRÖS VASZICCSAL, azaz GUGI ZOLIVAL. A Mögöttünk szintén az Akadémia rendes tagjai lehetnek majd. Akkori Legjobb Barátom, RUISZ ERNŐ  ENCI, és FRANK LACI  ,A HAL . Igen ő lett a suli IGAZGATÓ HELYETTESE. Eggyel mögöttük  HEGEDŰS OTTÓ,  a BURZSUJ, a zöldséges Mamával, Igazgató Papával, nyakában Kennedy féldollárosal. Jobb ha most jön a poén.

Orosz órán a második évtől osztályfőnöknőnk, Horváth Andrásné (SZTYUÁRDESZ) kérdezte Enci Barátomat:- KTO ZASZIDÁJET V KREMLE? Ki ülésezik a Kremlben ?

Enci verte a hátamat:- Ferikém súgjál ! A végén megszántan:- ZOOPARK.

Ere Enci tanári segítséggel elgügyögyte-V KEMLE ZASZIDÁJET.. megállt, mégegyszer súgtam ZOOPARK (állatkert). Végre kinyögte, zopark. A Tanárnő megvetően  csak ennyit szólt:-  RUISZ ÜLJ  LE !

Utána Enci megtudta, hogy mit mondott oroszul, nagy röhögés terjedt osztályszerte. De ki nem jutott a hír, jöttek volna az óvaintések, fegyelmik  J

SZINOPSZIS KÖZBEN

/47-es tömb Ribár, Rimbás suli Kisz, VB . Lusztig, Simon, Enci, reszort nélküli vb-tagGimis Gyurika Kovács,lányok S , Herczeg, fater csillagok kapitány, főhadnagy, székely himnusz, Volán gyaksi felújító, Tata, Volán, Szenes csepel, cuppánt csavar, benzines soha,  Balhék, fater díszegyenruha, utolsó figyelmeztetéskézi, foci/

Még a szakközépnél maradva új fiúként belevetettük magunkat a mozgalmi életbe. Mert ott nem kellett tanulni. Ernő Barátommal hirtelen az iskolai KISZ vb tagjai lettünk. Ott volt Lusztig Peti, aki nagyon Jimmy Hendrix fan volt már akkor, a gimis Simon Pistára emlékszem, Ernő és még több új fiú. Én reszort nélküli vb tag voltam, amit gyorsan el is kellett engednem.Egy iskolai gyűlésen ugyanis azt hangoztattam, hogy a KISZ klub nem azért van, hogy a tanárok ott névnapozzanak. Rögtön megalapoztam a négyéves működésem. a Sulisportban jól mentek dolgaim, meg tudtam csinálni a haskelepet a nyújtón, a szekrényugrásnál előre bemondtam az egyest. Rögtön az első órákon összedöntöttem mindent, padlón feküdtem.Tériszonyom lett. Nekem. Féltem. Herczegh Feri Bácsi szó nélkül beírta a karót, mert röplabdában, fociban, futásban jó voltam. Röplabdában, ami Feri Bácsi kedvelt sportja volt a Suliválogatott Kettőig jutottam. Pedig imádtam hátul csúszva-mászva összeszedni a leütéseket. De A Szakközép Egybe esélyem nem volt, ott JOÓ Stanciék, Demeterék , Báthory Zolik uralkodtak.  Herczegh Tanár úr Ismerte az egész családunkat, nővéremnek OFŐje, húgomat, engem évek óta tanított. A szüleimmel is jóban volt. Egyszer még Ő  szólt nekem:-„Tótferi, mi van a faterral. Egyik vállapján kapitány, másikon főhadnagy?”  Gondoltam az Apám biztosan megint elénekelte a Székely Himnuszt a Rendőrségi Klubban, lefokozták.  Mert én még rendőr őrnagynál tartottam.  Amúgy kiderült, hogy focis vágyaim ellenére kimondottan jó futó vagyok. Én döbbentem meg a legjobban, amikor a mezei 2 km-én elfutottunk az akkor még meglevő Csónakázó Dombig. Ott megfordultunk, és az élen haladó KAKUK TAMÁS, Bányászos futó mögött a Schönherz úton visszafutva a második helyen jöttem be. Lehet, akkor már nem kellett volna a focit erőltetnem, hanem atlétának állhattam volna. Nem álltam,  hanem eligazoltunk páran az Erőműi Vasasba. Na ott volt úttörő bajnokság, városi nagypályás a XV:_ös aknán, TISE –pálya fekete sara a Bányász HÁROM ellen. Majd Bányász salakos a Kettő ellen, mindig oda menten, ahová KATICS FERI BÁCSI küldött. És akkor már befértem az IFI-be, hétfőnként a suliban gyorsabbak voltunk, mint a DOLGOZÓK Lapja sport. Járt oda környei, bányászos,ácsi,cementgyári tanuló. A Cenemtgyárban játszó AUERHAMMER, rövden AJER sporival már reggel 9 -re fejben összeállt a hétvégi fociállapot. Ebben nagy fej volt klubtársam, HOSSZÚ  (Nagy ) János, aki eggyel fölöttem alázta az autószerelést.  Amúgy is folyt az infóáradat, hiszen az A osztályok, ugyan autószerelók leszünk majd, de a B osztályban a mi évfolyamunkon tehetségek,  zenészek jöttek össze. Beckl Stefán, Fekete Samu ( KORÁL),  későbbi admintársnőm, Mihályi Mici (röplabdás ), az esztergályos, lakatos elitet jobb, ha nem is említem. Az alattunk levő évfolyamokban a focista, zenész, irodalmi tehetségek bontogatták szárnyaikat.  Egy jó kor szerencsés celebjei voltunk.


 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 18
Tegnapi: 5
Heti: 23
Havi: 48
Össz.: 78 132

Látogatottság növelés
Oldal: Öreg, Retró dolgok
tótferi honlapja - © 2008 - 2025 - totferi.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »